Kispest Önkormányzata minden évben egy alkalommal összehívja a 2019. márciusában megalakult, 26 szavazati joggal rendelkező alaptagból és 19 meghívott tagból álló konzultációs testületét, az Idősügyi Tanácsot. Ülésein a kerületi civil szervezetek, az egyházak képviselői, az önkormányzat illetékes irodái, tisztségviselői, a bizottságok tagjai, az érdekvédelmi szervezetek, továbbá az intézmények vezetői, munkatársai vesznek részt.
Az Idősügyi Tanács az ülésen megszavazta új ügyrendjét, valamint a szervezet társelnökének újra megválasztotta Vinczek György alpolgármestert.
A Kispesti Idősügyi Tanács elnökeként Gajda Péter polgármester elmondta, hogy minden nehézség ellenére az önkormányzat a Kispest 65+ Utalvány Program keretében év végén ismételten utalvánnyal kívánja köszönteni a kispesti nyugdíjasokat. A találkozón a DélUtán Alapítvány telefonos lelki-segélyszolgálattól dr. Horgas Judit önkéntes mutatta be a szolgálatot, amelyet minden nap, ünnepnapokon is 18-21 óráig érhetnek el el a 40 év felettiek. A szolgálat munkatársai civil foglalkozásuk mellett önkéntesként, komoly szakmai felkészítés után végzik ezt a tevékenységet. Káposztás Nikoletta, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda Humánszolgáltatási Csoportjának munkatársa mutatta be az önkormányzat újraindult okostelefon-kezelői tanfolyamát. Dr. Kumin Marianna, a Kispesti Egészségügyi Intézet főigazgató-főorvosa Derűsen és frissen idős korban címet viselő előadással beszélt az időskori sajátosságokról, tanácsokkal ellátva a jelenlévőket.
Vinczek György alpolgármester a generációk viszonyáról tartott előadást. Nagy kihívások előtt állnak az idősek, hiszen a különböző eszközök használata nélkül szinte lehetetlen lesz az élet a közeljövőben, az idős korosztály erre pedig nincs felkészülve. Nagy felelőssége lesz a fiatalabb generációknak és különböző szervezeteknek az átmenet segítésében. Balázs Piroska, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat, valamint Vighné Vincze Erzsébet, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum intézményvezetője az ellátási lehetőségekről tartottak előadást. Kanizsainé Kohári Krisztina, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda Szociális Csoportjának vezetője a megújult rendeletről és támogatásokról tájékoztatta a jelenlévőket.
Az Idősügyi Tanács ügyrendje és az ülésről készült jegyzőkönyv a Dokumentumok menüpontban elérhetőek.
A szocialisiroda.kispest.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy
biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és
felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt,
beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el
adatvédelmi tájékoztatónkat.